Leválni a Távhőről?
Igen, már a kérdés is furcsa. Valójában ez nem más, mint egy Magyarországon elterjedt szleng. Ilyen kifejezés már csak azért sem állja meg a helyét, mert az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta, a legfontosabb, a szabad szolgáltatás választás elve. Ilyenformán leválásról nem is beszélhetnénk. Vajon ki lenne az aki azt mondaná, hogy: Leváltam a T-online-ról, vagy leváltam a UPC-ről. Nagyon furcsán hangzik. Tulajdonképpen a szabad szolgáltatás választás az oka annak, hogy jogszabályokban, törvényekben, rendeletekben nem is találjuk meg a leválás szót. Helyette viszont azt találjuk, hogy "Általános közüzemi szerződés felmondása", illetve annak feltételei. Mi most a hagyományok kedvéért, mégis nevezzük távhőleválásnak. De miért olyan nehéz leválni a Távhőről? Egyáltalán nehéz? Vizsgáljuk meg.
Gázszolgáltatók, - Gázkereskedők
Miért ezzel foglalkozunk először? Mert nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Távhőleválás Alfája, és Omegája az, hogy az adott épületet a helyi gázszolgáltató ki tudja-e szolgálni. Számos nagyvárosban az Önkormányzatnak sikerült elérnie, hogy a gázszolgáltató nem hajlandó gázt szolgáltatni abban az esetben, ha az épületben Távfűtés működik. De miért akarták ezt elérni? A válasz egyszerűbb, mint hinnénk. Az Önkormányzatok szinte mindig többségi tulajdonosok a Távhőben. Mint tulajdonosnak, alapvető üzleti érdeke, hogy minden fegyvert bevessen, legyen az akár erkölcsös, akár nem, legyen összhangban az Uniós irányelvekkel, vagy nem. Ezért hallunk sokszor olyat, hogy a Közigazgatási hivatal az Önkormányzat jogszabályi döntését, miszerint tiltja a szabad szolgáltató választást, súlyosan alkotmánysértőnek véli, ezért a döntés megsemmisítését kéri az alkotmánybíróságtól. De akkor nem is lehet leválni a Távhőről, ha nincs az épületben gáz? DE IGEN! Azonnal le kell szögeznünk, hogy attól, hogy a helyi gázszolgáltató nem ad gázt a beruházáshoz, még nem jelenti azt, hogy nincs is gáz. Cégünk teljes ügyintézési feladatai közé az is bele tartozik, hogy az épület gázigényét megpróbáljuk kiszolgáltatni, ha a helyi szolgáltató a törvényi kötelességének nem tett eleget. Ennek oka, hogy cégünk több gázszolgáltatóval, és gázkereskedővel (ez nem ugyanaz) is kapcsolatban áll. Ha az épületnek rendelkezésére áll, a megfelelő gázmennyiség, a leválás azonnal elkezdhető.
Környezetvédelem
Az Önkormányzatok részéről sokszor halljuk, hogy a tiltó rendeletek egyik legfontosabb alapja, a környezetvédelem. Erről azonban már igen sok tanulmány, felmérés, beszámoló készült, ami alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy környezetvédelmi szempontból a távhőleválás célját szolgáló beruházás, teljes mértékben megfelel, és meg is fog felelni a környezetvédelmi előírásoknak. Mély szakmai dolgokba nem lenne értelme belemenni ezen az oldalon, de álljon itt néhány fontos dolog, amit érdemes megemlíteni.
- Egy gázkészülék abban az esetben hozható forgalomba, ha az érvényben lévő környezetvédelmi jogszabályoknak a gyártó, vagy forgalmazó eleget tesz.
- A kéményseprő vállalat abban az esetben hajlandó hozzájárulni a folyamatos üzemhez, ha a gyártó a beüzemeléshez biztosítja az un. készülék certifikációt.
- A környezetvédelem minden esetben szakhatósági hozzájárulását adja az üzemeltetéshez.
- A helyi Önkormányzat nem írhat felül egy országos környezetvédelmi előírást, amiről többször is nyilatkoztak már környezetvédelmi szakhatóságok.
- Abban az esetben, ha több, magasabb épület áll a levált ház mellett, gépészeti előírásoknak megfelelően úgy kötelező kialakítani a kéményt, hogy a szomszédos épületeket soha, semmilyen időjárási körülmények között ez ne zavarja.
Távhőszolgáltató
Ahogy már a Törvények menüpontban is említettük a Távhőleválást az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően kell megvalósítani, és időzíteni. E törvény legfontosabb része a leválás szempontjából az, hogy a Tulajdonosi közösség valamennyi tulajdoni hányada legalább 4/5-ös többsége dönthet arról, hogy felmondja a Távhő szolgáltatóval, a határozatlan időre szóló általános közüzemi szerződést. Ezt kell összehangolni a Társasházi jogszabályokkal. Természetesen a legfontosabb, hogy semmilyen támadási felületet nem adhat a Társasház a távhőnek. Ezzel kapcsolatban cégünk a következő eljárást követi.
- A jogászok által elkészített közgyűlési irányelvek alapján bonyolítjuk le a döntési mechanizmusokat
- Ha a Társasház nagy létszámú, kizárólag írásbeli szavazással gyűjthető össze a 4/5-ös többség, melyet szintén cégünk bonyolít
- Ha a Társasház nem rendelkezik SZMSZ-el, és nem jogosult írásbeli szavazásra, cégünk rövid időn belül földhivatalnál bejegyzett SZMSZ-t készített a Társasháznak
- Megvizsgáljuk, hogy az épület írt-e alá valamilyen külön megállapodást a helyi Távhőszolgáltatóval, melyben megállapodnak arról, hogy nem válnak le 7-10 évig a Távhőszolgáltatásról. Ha van ilyen, ennek aláírási körülményeit, és idejét kell ismernünk. (Ebből sok olyan van ami nem megalapozott)
- Elkészítjük a felmondást, melyet úgy időzítünk, hogy az átállás napján mindössze 2 óráig nincs melegvíz szolgáltatás az épületben. (Távhőszolgáltatásnál karbantartás esetén a melegvíz szünet általában 5-7 nap évente)
- Ha a Távhőszolgáltató pénzhez köti a leválást, műszaki szakértőket vonunk be a kárigény jogosságának megállapításához
Önkormányzat - Szakhatóságok - Építési engedély
Egy másik mód, ahogy gátolni próbálják a Társasház központi fűtés kialakítását - távhőleválását - az építési engedély megtagadása. Ez valóban aggasztó lehet, ha az adott városban a gázszolgáltató építési engedélyhez köti a gázellátást. Ezek olyan problémák, ha a közös képviselő, vagy a Tulajdonosi közösség nincs ezekre felkészülve, hamar elmehet a kedvük a leválástól. Van olyan közösség is, aki elvárásként támasztja az építési engedély beszerzését. Gyakran biztonsági szempontok alapján jutnak erre az elhatározásra. Azonban ennek valójában nem sok köze van a biztonsághoz. Miért? Hasonlítsuk össze az építési engedélyhez kötött, és építési engedély mentes beruházásokat, így rögtön láthatjuk, hogy a biztonságot valójában nem is az építési engedély garantálja.
- Építési engedély esetén az alábbi szakhatóságok kerülnek bevonásra
Kéményseprő vállalat
ÁNTSZ
Műszaki és Biztonságtechnikai szakhatóság
Tűzoltóság
Környezet védelem
- Építési engedély esetén az alábbi közmuvek kerülnek bevonásra
ÉMÁSZ
MIVIZ
TIGÁZ
MATÁV (T-com)
Látható, hogy a szakhatóságokon kívül, közműegyeztetésekre is szükség van. Ennek az értelme valójában az, hogy a munkálatok során érintünk-e valamilyen közmű vezetéket, amiben kárt tehetünk. Nem nehéz belátni, hogy egy épületen belüli, akár alagsori, akár tetőtéri fűtőhelyiség kialakításnál, nem fogunk átvágni egyetlen föld alatti gáz, víz, vagy áram vezetéket. Amennyiben nem építési engedélyköteles a munka, az alábbi engedélyek beszerzésével lehet megkezdeni az üzemeltetést.
Építési engedély mentes beruházásoknál, az alábbi tervek és engedélyek szükségesek
Gépészeti terv
Függőleges csőterv
Gázellátási terv
Kéményseprő vállalat engedélye
Tűzoltósági engedély
Műszaki és Biztonságtechnikai szakhatóság engedélye
Gázszolgáltatói engedély, aki egyben a villámhárító meglétét is vizsgálja
Környezetvédelmi szakhatósági hozzájárulás
Látható, hogy biztonság szempontjából abszolút megkerülhetetlenek a szakhatóságok, és ez így van rendjén. Azonban van egy nagy különbség. Mégpedig az, hogy a szakhatóságokat nem lehet befolyásolni olyan helyi rendeletekkel, ami meggátolja a beruházást. Cégünk éppen ezért megoldást kínál arra az esetre, ha az Ön városában helyi rendelettel próbálják tiltani a szabad szolgáltató választást..
- Ha a helyi gázszolgáltató nem szolgáltat gázt, gázkereskedővel elégítjük ki gázigényét
- Olyan beruházást kínálunk, ami semmilyen módon nem ad támadási lehetőséget az Önkormányzatnak, mert a munka NEM építési engedély köteles.
forrás: http://www.tavholevalas.hu
|