Fűtés biogáz reaktorral PDF Nyomtat Email
Írta: Administrator   
2010 február 25., csütörtök 10:31
A házi biogáz reaktor nevű magyar találmány felhasználásával havi legfeljebb 12 ezer forintból fűthető ki egy átlagos családi ház, és ebben az összegben már benne van a villanyszámla is.
Kiss Péter, a találmányt szabadalmaztató feltaláló elmondta, hogy Magyarországon több mint 2 millió lakásban van egyedi gázfűtés, ezek fele-fele arányban konvektorral illetve kazánnal működnek. A berendezés várhatóan őszre válik kereskedelmi termékké, a kalkulált ára (a reaktor és a gázmotoros generátor) 1,1 millió forint (a hőszivattyút külön kell megvásárolni) - tette hozzá. Egy tipikus 100 négyzetméter alapterületű, plusz tetőtér beépítésű családi ház kifűtéséhez egy szezonban mintegy 3.000 köbméter földgáz kell. Ennek az ára ma Magyarországon - támogatás nélkül - 300 ezer forint. A Kiss Péter által szabadalomra bejelentett házi biogáz reaktor ennek harmadából fűti ki a házat és látja el villanyárammal is háztartást, a találmány első díjat nyert nemrégiben a Dreher által meghirdetett Jövő fiatal vállalkozója 2006 pályázaton. A találmány piaca adott és a megtérülés - a mai gázárak mellett is - belül van az 5 éven, amely belátható időtávlat.

A biogáz reaktorban baktériumok bontanak el szerves anyagot, és a gáz mellett humusz keletkezik még. A biogáz fűtőértéke lényegében megegyezik a földgázéval, így a fűtőberendezéseket - direkt felhasználás esetén - nem kell kicserélni. Eddig a legkisebb biogáz telepek is családi farmokhoz voltak méretezve, és az ott keletkezett állati ürülék, valamint másra fel nem használható szerves anyag (például szalma) adta azt a biomasszát, amelyből gázt fejlesztettek. A gázt pedig egy gázmotorhoz kapcsolt generátor alakította villanyárammá, míg a gázmotor hűtővízével fűteni lehetett. A berendezés - a találmány szerint - mostantól elfér egy 2 méter átmérőjű és másfél méter magas tartályban. A biogáz reaktor napi 40 kilogramm szerves anyagból és 100 liter vízből 10-50 köbméter gázt képes előállítani. Mint a feltaláló az MTI-nek elmondta, legjobb anyag a silókukorica, ebből a 40 kilogrammnyi mennyiség biztosan napi 30 köbméter feletti gáz keletkezik.

 Ennek az ára 10 forint kilogrammonként, és terveik szerint házhozszállítást is vállalnak. E legdrágább megoldással a havi üzemeltetési költség 12 ezer forint. (Aki maga állítja elő a biomasszát, annak ingyen van az üzemeltetés.) Ennyi pénzből évi 7 ezer kW óra villanyáram állítható elő, ami napi 20 kW órát jelent, ebből a mosás, mosogatás és világítás mellett lehet még két órát szaunázni is. A fűtés ugyanis minimális energiaráfordítást igényel ebben a rendszerben. A gázmotor és a reaktor hulladék hőjét hasznosítva egy hőszivattyú adja a meleget a lakásba, illetve nyáron ez hűti a lakást.

forrás: szekesfehervar.hu
Utolsó frissítés: 2010 február 25., csütörtök 10:38
 


Fűtés TOP AJÁNLAT

NAPELEM NAPKOLLEKTOR
HŐSZIVATTYÚ TELEPÍTÉS
NAP CSOPORT
ÖN IS HIRDETHET ITT!
Ön is szerepelne a TOP 5-ben?
Jelenleg 2 vendég olvas minket

Hirdessen közvetlenül


Lehetősége van fűtéssel, fűtés korszerűsítéssel kapcsolatos hirdetésével megjelenni ezen az oldalon! Az alábbi linken, minden lehetséges formátumot bemutatunk!

Hirdetés ajánlat >>

 

 

alternatív energia

Kültéri fűtés

News image

Ma még sokan luxusberuházásnak tekintik a kültéri fűtéssel kapcsolatos technikai megoldásokat, azonban ezek alkalmazása praktikus szempontból is megfontolandó. Ilyen a télen jó szolgálatot tevő járdafűtés, kocsilehajtó fűtés. A járdafűtés jó...

tovább...

fűtéstechnikai cég

    AZ ÖN HIRDETÉSE IS MEGJELENHET!